| - Vissza a projektek
listájához! -!
| Program az |
 |
támogatásával: |
Az EU-s források hozzáférésének javítása civil szervezetek
számára Sárospatakon és térségében
Események a programban itt!
I. A pályázati program indokoltsága,
előzményei
1. A pályázati program előzményei
Szervezetünk a sárospataki civil szervezetek közül 1999. óta vesz részt
olyan projektek megvalósításában, amelyek az Európai Uniós támogatások
felhasználására irányul. Az elmúlt években konzorciumi partnerként vagy
fő pályázóként végrehajtottunk Phare Lien, Phare, Grundtvig, HEFOP,
ÉMROP program támogatással megvalósuló projekteket. Ennek következtében
sok esetben fordul elő, hogy sárospataki szervezetek (nem csak civilek)
hozzánk fordulnak tanácsokért a pályázatírás és a végrehajtás segítése
érdekében. Főleg a pályázatok előkészítése kapcsán látható, hogy a
szervezetek nincsenek tisztában azzal a folyamattal, amely az ötlettől a
konkrét pályázati program megvalósulásáig vezet.
2. A pályázat indokoltsága
Az Európai Uniós források – elsősorban az ESZA típusú támogatások –
felhasználása során a kiválasztási szempontok között kiemelten jelenik
meg a civil szervezetek bevonásának igénye. Ugyanakkor magyarországi
viszonylatban, de különösen Észak-kelet Magyarországon a civil
szervezetek nincsenek felkészülve a projekt szemléletű programok
tervezésére, a forrásszerzésre és azok végrehajtására. Bár az utóbbi
években jelentős számú az Európai Uniós ismereteket terjesztő képzés
valósult meg, azok azonban nem elsősorban gyakorlat orientált
ismereteket nyújtottak. A programok általában ismertették az EU-s
finanszírozási rendszert, az egyes programok céljait. Ugyanakkor kevés
gyakorlati ismeretet tartalmaztak a PCM végrehajtásának mindennapi
problémáiról. Sárospatak és környékének humán erőforrás fejlesztése
szempontjából fontos lenne, hogy az itteni kultúrával, felnőttképzéssel,
szociális segítéssel foglalkozó civil szervezetek képesek legyenek
bekapcsolódni az EU-s humánerőforrás fejlesztési források lehívási
folyamatába.
II. A pályázati program céljait
1. A program hosszú távú céljai
Pályázatunk hosszú távú célja kettős. Egyrészt a civil szervezetekben
dolgozó szakemberek felkészítése a PCM típusú program végrehajtás
gyakorlati teendőire. Ezzel általában képesek lesznek minden olyan
forrás hozzáférésére, amely ezt a program végrehajtási mechanizmust
követelik meg a támogatás biztosításához. Másrészt a Sárospatakon és
kistérségében működő humán érdekeltségű civil szervezetek hálózati
együttműködésének megszervezése projektek végrehajtásában és a
forrásszerzésben.
2. A program közvetlen célja
A jelenleg érvényben lévő Nemzeti Fejlesztési Tervhez és az Új
Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó projektek
generálása. Az esetleges pályázati kiírásoknak megfelelő pályázati
dokumentáció benyújtásának támogatása a formalizált projektötletek
alapján. Hálózati együttműködési tevékenység a programok kidolgozásában,
támogatás esetén a megvalósításban.
III. A tervezett tevékenységek és azok időbeni ütemezése
1. A civil szervezetek igényeinek és előzetes tudásának felmérése
Helyszín: Sárospatak és kistérsége
Időpont: 2008. augusztus 1. – szeptember 30.
Résztvevők: a konzultációra felkért szakértő, a civil szervezetek
képviselői.
Célja és eredménye: a civil szervezetek felkészültségének felmérése a
program célja szempontjából, az elvárások tisztázása, motiváltság
kialakítása a program iránt.
Tevékenység: a program szempontjából releváns civil szervezetek
adatainak kigyűjtése, rendszerezése, személyes konzultációk a civil
szervezetek vezetőivel, szakmai munkatársaival.
Felmerülő költségek: szakértői költségek, utazási költség
2. A képzési, tréning program kialakítása
Helyszín: Sárospatak
Időpont: 2008. október 1. – október 31.
Résztvevők: felkért szakértők
Célja és eredménye: a civil szervezetek igényeinek és jelenlegi
tudásszintjének legjobban megfelelő tréning tematika kialakítása,
melyben várhatóan eredményesen sajátítják el a PCM technika gyakorlati
megvalósítását és formális eszközökkel leírt projekt javaslatok
születnek. Oktatási segédanyag elkészítése, és kiadása. A segédanyag a
tanfolyam hallgatói számára készül, de szélesebb körű terjesztésre is
kerül, mellyel támogatja a programban nem résztvevők ilyen jellegű
munkáját.
Tevékenység: a felmérés és a személyes konzultáció eredményeinek
értékelése, tematika kidolgozása. Segédanyag kidolgozása, nyomdai
előkészítése és kiadása 200 példányban.
Felmerülő költségek: szakértői költség, segédanyag szerkesztői költsége,
nyomdai költségek
3. A képzési program lebonyolítás és annak várható tartalma
Helyszín: Sárospatak, esetleg szükség szerint mikrotérségi központ.
Időpont: 2008. november 1. – 2009. január 31.
Résztvevők: trénerek és a sárospataki, környékbeli civil szerveztek
szakmai munkatársai, várhatóan 10-15 fő.
Célja és eredménye: a résztvevők elsajátítják a PCM technikáját,
gyakorolják annak egyes elemeit, elsősorban a projekttervezés szintjén.
Projektjavaslatok kidolgozása a résztvevő szervezetek tevékenységének és
a várható pályázatok céljainak összevetésével. A projekt javaslatok
formális leírása a logikai keretmátrix, és a GAT diagram segítségével. A
projektek költségeinek tervezése elméleti szinten.
Tevékenység: 2 x 2 napos tréning, melyben elsősorban a hallgatók
aktivitására építünk. A két tréning nap közötti időben a meghatározott
feladatok (dokumentumok tanulmányozása, leírások készítése, stb.) önálló
vagy szervezeti szintű elvégzése.
Felmerülő költségek: tréneri költség, terembérleti díj, étkezés a
résztvevőknek
4. Hálózati munka a programok pályázattá alakításában
Helyszín: Sárospatak és kistérsége
Időpont: 2009. február 1. – április 30. A pályázati program időkeretén
túl szükség szerint a kiírt támogatási pályázatok függvényében.
Résztvevők: szakértők, valamint a civil szervezetek szakemberei
Célja és eredménye: A korábbi folyamatokban létrehozott formalizált
projekt javaslatok pályázati formába való öntése. A lehetséges
pályázatok dokumentációinak és szakmai tartalmának hiánytalan
összeállítása.
Tevékenység: Konzultáció a programok pályázati formába való alakítása
során. A kiadott képzési segédanyag terjesztése.
Felmerülő költség: szakértői költség, utazási költség
5. Konzultáció a nyertes programok végrehajtásában
Helyszín: Sárospatak és kistérsége
Időpont: A pályázati program időkeretén túl szükség szerint a kiírt
támogatási pályázatok függvényében.
Résztvevők: szakértők, valamint a civil szervezetek szakemberei
Célja és eredménye: Az esetlegesen elnyert pályázatok megvalósításának
támogatása, egyrészt szakértők bevonásával, másrészt pedig a hálózatos
együttműködés (konzultációk) eszközeivel.
Tevékenység: konzultációk
Felmerülő költségek: nem releváns, a pályázati tevékenység
következménye, de nem abból finanszírozódik.
6. A projekt folyamatos szervezése, irányítása
Helyszín: Sárospatak és kistérsége
Időpont: A pályázati program teljes időtartama.
Résztvevők: projekt irányítás
Célja és eredménye: a program folyamatos működtetése, a benne résztvevő
partnerek koordinálása, a programok szervezése.
Felmerülő költségek: irodaszer, kommunikáció
IV. A várt eredmények
1. Hosszú távú eredmények
Pályázatunk megvalósítása során létrejön egy olyan hálózati
együttműködés a sárospataki és a környékbeli humán forrással foglalkozó
civil szervezetei között, amely egyrészt támogatja a programok
kialakításának és az azokhoz történő forrásszerzés folyamatát.
Ugyanakkor a jelen pályázati programunk során a civil szervezetekben
dolgozó szakemberek olyan szemléletre és ismeretekre tesznek szert,
amelynek segítésével a későbbiek során hatékonyabban tudják tervezni és
végrehajtani programjaikat.
2. Rövid távú eredmények
A programban résztvevő szakemberek megismerkednek és gyakorlati alapon
elsajátítják a PCM technológia lépéseit, és azok végrehajtását. A
programok formalizálásának és pályázattá alakításának tevékenységét
támogató kiadvány megjelentetése 200 példányban.
Várhatóan négy-öt olyan formalizált projekt javaslat születik, melyek
alkalmasak arra, hogy a jelenlegi támogatási mechanizmusokban pályázati
formában benyújthatóak legyenek. A pályázati kiírások függvényében
két-három támogatási igény benyújtása várható.
Események a programban
Előkészítő megbeszélés 2009. február
24.
Felmérés a civil szervezetek között
március 20 - április 30.
A felmérés anyaga és értékelése letölthető excel formátumban
itt!
Megjelent a segédanyag a programhoz 2009. május 10.
A kiadvány letölthető pdf formátumban
itt!
Képzés a civil szervezeteknek - Sárospatak, 2009. május 15-16.
Képek a rendezvényről
itt!
A képzésekkel
kapcsolatos minden jog fenntartva!
|