- Vissza a projektek listájához! -
| Program az |
 |
támogatásával: |
A civil népfőiskolák 2008-2009. évi országos továbbképzése
Események a programban
itt!
I. Bevezető
Jelen
pályázatunkat a Magyar Népfőiskolai társaság megbízásából – mint
együttműködő tagszervezete – adjuk be a népfőiskolai és más civil alapon
működő felnőttképzési szervezet működésének támogatására. (Lásd a
mellékelt megbízási dokumentumot!)
A Sárospataki
Népfőiskolai Egyesület 1992 óta működik együtt felnőttképzési programok,
civil és felnőttképzés szakembereket támogató képzések megvalósításában.
Nagy hagyományokkal rendelkezik együttműködésük a könyvkiadásban,
képzési tematikák kidolgozásában. Mindezt országos szinten is több
alkalommal megvalósították.
Az Egyesület
mint az MNT tagszervezete, mind szervezeti mind pedig szakmai, emberi
tekintetben kiforrott, a munka szervezés tekintetében hatékony
gyakorlattal rendelkezik.
Ezt az is
alátámasztja, hogy a két szervezet az együttműködés éveiben 50-nél is
több program, kiadvány, képzés közös megvalósításában vett részt.
Mindez
indokolttá teszi, hogy az MNT a 2008-2009-es országos továbbképzési
programjának megvalósítását a Sárospataki Népfőiskolai Egyesületre
bízza.
A képzések
megvalósításában természetesen részt vesznek az MNT táji központjai is.
Ezek a következők:
-
Észak Alföld – Szolnok
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG
-
Nyugat-Dunántúl – Zalaegerszeg ZALAI
NÉPFŐISKOLAI EGYESÜLET
-
Közép-Dunántúl – Tata MAGYARI ZOLTÁN
NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG
-
Észak – Magyarország – Sárospatak
SÁROSPATAKI NÉPFŐISKOLAI EGYESEÜLET
-
Közép – Magyarország – Budapest BUDAPEST
KÖRNYÉKI NÉPFŐISKOLAI SZÖVETSÉG
-
Dél-Dunántúl – Szeged BIHARI
SZABADMŰVELŐDÉSI ÉS NÉPFŐISKOLAI EGYESÜLET
-
Dél Alföld – Paks – TOLNA MEGYEI
NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG
II. A
képzések általános célja
A Magyar
Népfőiskolai Társaság megalakulás óta gondot fordít a tagszervezetei
szakmai munkájának támogatására. E munkában gyakran közreműködnek
felkészült tagjai is, akár szervezeti formában.
Ennek
különböző eszközei vannak:
-
Rendszeresen szervez konferenciákat a felnőttképzés témakörökben;
-
konzultációs lehetőséget biztosít a munkatársaknak és az általuk
képviselet szervezeteknek;
-
szakmai
kiadványok egész sorát adta ki a felnőttképzés és a civil
szervezeti, nonprofit működés témakörében;
-
az elmúlt
másfél évtizedben számtalan továbbképzést és tréninget szerevezett a
szakmai felkészültség javítására, a szervezeti élet
korszerűsítésére, az együttműködés, hálózatos működés javítására.
Jelen
pályázat szakmai tartalma - a Magyar Népfőiskolai Társaság megbízásból -
a szervezeti működés szempontjából két alapvető fontosságú
tématerületeken kíván eredményeket elérni. A forrásszerző tevékenységet
és a szervezetek hatékony működését kívánja javítani.
III. A
pályázó referenciái
A megbízó
Magyar Népfőiskolai Társaság civil szervezeti képző tevékenységének
referenciái
A
Sárospataki Népfőiskolai Egyesülete referenciái:
IV. Képzés
horizontális szempontjai
A képzés
tekintetében az alábbi horizontális szakmai elveket szeretnék leginkább
figyelembe venni:
-
Hozzáférhetőség.
Az egyes régiókban dolgozó népfőiskolai szakemberek számára gyorsan
és könnyen elérhető tudás nyújtása. Az itt dolgozó kollégák
jellemzője, hogy egyszerre több feladatot is ellátnak, leggyakrabban
nem is főállású foglalkoztatottak. Mind a nagyobb távolságra való
utazás, mind pedig a hosszabb idejű távollét gondot okoz számukra.
Így az időszerű ismeretek nyújtása a lakóhelyükhöz közel valósítható
meg hatékonyan, oly módon, hogy az lehetőleg egy-két munkanapon
belül lebonyolítható szervezést jelentsen. Ugyanakkor az itt
használt tananyagok az interneten is hozzáférhetőek legyenek.
-
A napi gyakorlatban használható
praktikus ismeretek nyújtása.
A munkafeladatok környezetének gyors változásai mindenképpen olyan
ismeret csomagok összeállítását szorgalmazzák, amelyek gyorsan
reagálnak a változásokra, illetve a lehető leggyorsabban
integrálhatóak a napi munkában Ennek érdekében szükséges a
folyamatos tananyag-fejlesztés, aktualizálás.
-
Nem formális ismeretek bevonása egy
képzésbe.
A napi munka során rengeteg olyan ismeret halmozódott fel a
felnőttképzésben dolgozó szakemberek körében, amelyet „közkincsé”
tenni szükséges. A megszerezett gyakorlati tudás formalizálását két
módon érjük el képzési programunkban. Egyrészt: az ismeretek
rendszerezése, formális tananyaggá formálása. Másrészt pedig olyan
képzési módszertan használata, amely a hallgatók aktív
közreműködésével vonja be a tapasztalatokat a képzési folyamatba.
V. Képzési
programok
Ennek meg
felelően a következő tovább képzéseket tervezzük 2009 őszén és 2009
tavaszán:
-
Hét –
régiónként egy - két napos szervezői továbbképzés országos
lefedettséggel, a népfőiskolai táji központok közreműködésével.
-
Egy 3
napos bentlakásos tréning országos szinten a népfőiskola vezető
funkcióiban lévő dolgozói számára.
1. Régiónként 1 kétnapos képzés - EU-s
forrásszerzés a gyakorlatban
A képzés indoklása: A humán szférában
dolgozó – különösen az oktatás és képzés, kultúra területén – a források
kihasználást akadályozzák, hogy a tevékenységet végzők nem rendelkeznek
elegendő ismeretekkel az EU-s pályázati módszerek általános
felépítésével. Nehézséget okoz például az indikátor típusok és mutatók
meghatározása. Ugyanakkor ezek a területek, különösen az általános célú
felnőttképzés, a leginkább forráshiányosak. A népfőiskolai szakemberek
társadalmi elkötelezettségével és szakmai felkészültségével sok olyan
képzési terület megvalósítható lenne amire kevesen vállalkoznak. Ilyen
pl. a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztató, vagy alapkompetenciákat
fejlesztő képzései. Az ide történő forrásbevonás társadalmi haszna nem
vitatható.
A képzés
célja: Olyan ismeretek nyújtása amely növeli a civil felnőttképzési
szakemberek felkészültségét az EU-s pályázati módszerek területén.
A képzés
célcsoportja és tervezett létszáma: Népfőiskolákon, nonprofit
felnőttképzési tevékenységet folytató civil szervezetekben dolgozó
szakemberek. Régiónként 6-8 munkatárs.
A képzések
tervezett helyszínei és időbeni ütemezése: 2008. októberétől
kezdődően havi egy tréning régiónként:
-
Észak Alföld – Szolnok – 2008. október.
-
Nyugat-Dunántúl – Zalaegerszeg – 2008.
november.
-
Közép-Dunántúl – Tata – 2008. december
-
Észak – Magyarország – Sárospatak –
2009. január.
-
Közép – Magyarország – Budapest – 2009.
február.
-
Dél-Dunántúl – Szeged – 2008. március.
-
Dél Alföld – Paks – 2008. április.
Várható
eredmények, indikátorok:
-
Output:
régionként 6 (összesen 32) szakember kiképzése az alább megadott
tematika szerint.
-
Hatás: nő
a nonprofit alapú felnőttképzési szervezetek tudáspotenciálja az
EU-s logikájú pályázatok készítése területén, javul a képviselt
szervezetek forrásszerző képessége.
A tematika
előadói:
-
Mihályfi
Márta, a Magyar Népfőiskolai Társaság főtitkára
-
Sz. Tóth
János, a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Vitéz János karának
tanszékvezető tanára,
-
Bordás
István, a Magyar Népfőiskolai Társaság alelnöke,
-
az egyes
régiókban felkért helyi előadók.
Tematika és alkalmazott módszerek:
-
A pályázatok logikája, működési
mechanizmusai, elvárásai Közösségi kezdeményezések és centralizált
programok
- 1 óra
·
Rövid ismertetés a centralizát
programok és közösségi kezdeményezések működéséről, eddigi
tapasztalataok
- Előadás
-
Magyarországi támogatások lehetőségek
(rövid áttekintés) - 2 óra
-
Az NFTII operatív programjai:
•
Ágazati programok
•
Regionális programok.
- Előadás.
-
A pályázat gyakorlata – az ötlettől a
projekt szinapszisig - 4 óra
·
Erőforrás felmérés
·
Kapcsolati tőke, és együttműködés
·
SWOT analízis
- Egyéni
munka, csoport munka, tanbeszélgetés, impulzus módszer.
-
A pályázat gyakorlata – a pályázat
elkészítése - 9 óra
·
Logikai keretmátrix,
·
Megvalósíthatósági tanulmány,
·
Időtábla,
·
Költségvetés
- Egyéni
munka, csoport munka, tanbeszélgetés, impulzus módszer.
Összes
óraszám
- 16 óra
Szükséges eszközök:
Flippchart, tollak, papír, különböző színű
vastag filcek, notebook, projektor, vászon esetleg a létszámtól függően
több notebook, internet kapcsolat
2. Egy,
háromnapos bentlakásos vezetői tréning
A képzés
indoklása: A civil szervezetek hatékony működésének két legfontosabb
forrása a szervezeten belüli hatékony munkaszervezés. Az aktivisták és a
programok fizetett munkatársainak jó együttműködésnek megszervezése. A
hatékony idő és erőforrás gazdálkodás. Szintén elengedhetetlen elem a jó
érdekérvényesítő képesség. Mind két tevékenység hatékony és jó vezetői
képességekkel rendelkező vezetők működését feltételezik.
Ezeknek az
elvárásoknak a ráadásul úgy kell megfelelni, hogy erre viszonylag kevés
idő áll rendelkezésre, hiszen többnyire társadalmi tevékenységekről van
szó. A vezetői hatékonyság tehát fontos eleme lehet egy civil szervezet
működésének.
A képzés
célja: a népfőiskolák vezető beosztású szakembereinek tréningszerű
felkészítése vezetői teendőiknek hatékonyabb ellátására. A vezetési
ismeretek és készségek továbbfejlesztése.
A
játszma-tréning segít felfedni a vezetői munkát megnehezítő
pszichológiai játszmákat és így megszüntetni a visszaköszönő
zsákutcákat. Ezek tudatosítása révén lehetővé válik, hogy automatikus
programozásunkat “kézi vezérlésre állítva” jobb döntéseket hozzunk
életünk és munkánk apró és nagy dolgaiban.
A képzés
célcsoportja és tervezett létszáma: a népfőiskolai szervezetek
választott vezetői, szakalkalmazott munkatársai 10-12 fő.
A képzés
tervezett időpontja: 2009. február. A tréning időtartama: 3 nap.
A képzés
tervezett helyszíne: Balatonszepezdi Népfőiskolai Központ.
Várható
eredmények, indikátorok:
-
Output:
10-12 népfőiskolai vezető kiképzése az alább megadott tematika
szerint.
-
Hatás: A
program hosszú távú fejlesztést, tartós eredményt ígér, hiszen az
itt tanult ismeretek révén az egyén képessé válik külső segítség
nélkül is saját működésének objektív visszacsatolására, elemzésére
és korrigálására.
A tematika
kidolgozója és előadója: Hajdú Krisztina pszichológus
Tematika és alkalmazott módszerek:
-
A tranzakció-elemzés gerincét képező
„személyiség-szerkezet” megismerése után a résztvevők megtanulják
felismerni és a „felnőtt” személyiség-szelet irányítása alá vonni
saját kapcsolati működésüket.
-
- Az itt tanult kapcsolati készségek
segítségével leépíthetik a konfliktust provokáló ún. „gyerek-én” és
„szülő-én” megnyilvánulásait, melyek jelentősen csökkentik a vezetés
hatékonyságát.
-
- A résztvevők saját tapasztalatai
alapján sorra vesszük a beosztott—vezető és a vezető—vezető
kapcsolatok tipikus pszichológiai játszmáit.
-
- E felismerések után eszközöket
kínálunk a „felnőtt ”-kapcsolatvezetés megvalósításához, az igények
és elvárások „felnőtt—felnőtt” egyeztetéséhez.
A tréningblokkokat esetjátékok
videofelvétellel történő elemzése kíséri.
Az érdeklődőknek ajánljuk, hogy olvassanak
el a tranzakció-elemzés magyarul is kapható könyvei közül néhányat:
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam
Eric Berne: Emberi játszmák
Ian Stewart--Vann Joines (szerk.): A TA ma
Járó Katalin (szerk.): Játszmák nélkül
Események a programban
Vezetői eredményességi tréning, Balatonszepezd - 2009. január 8-10.
Képek
itt!
Regionális képzés Dél-Alföld, Szeged - 2009. február 9-10
Regionális képzés, Balassagyarmat, Észak-Magyarország- 2009. március 20-21.
Képek
itt!
Regionális képzés, Tata (Majk), Közép-Dunántúl - 2009. március 28-29.
Képek
itt!
Regionális képzés, Biharkeresztes, Észak-alföld - 2009. április 2-3.
Képek
itt!
Regionális képzés, Kaposvár Dél-Dunántúl- 2009. április 25-26.
Képek
itt!
Regionális képzés, Zalaegerszeg Nyugat-Dunántúl - 2009. május 8-9.
Képek
itt!
Regionális képzés, Kioroszi - 2009. május 8-9.
Képek
itt!
A képzésekkel
kapcsolatos minden jog fenntartva!
|